Referenciák
Mások mondták rólam, a közös munkáról.
Copmliance & HSSE vezető
Heni épp a karrierváltás ötletének közepén talált meg. A beszélgetéseink és az általa alkalmazott módszerek segítettek eldönteni, hogy a sok elképzelésem közül melyik a helyes út. Finoman vezet rá a megoldásra és olyan gondolatokat ébresztett bennem amik magamtól nem biztos hogy eszembe jutottak volna, megkönnyítve ezzel a nehéz időszakot. Azóta is hálás vagyok neki. Nem elhanyagolható az sem, hogy az ülések laza, jó hangulatban teltek a szuper személyisége miatt.
HR Business Partner
Henivel a közös coach üléseink mindig jó hangulatban teltek, nagyon gyorsan kialakult egy közvetlen és bizalmi kapocs köztünk. Egy jól felépített struktúrán mentünk végig, ami alatt folyamatosan azt éreztem, hogy megért és minden erejével azon volt, hogy segítsen nekem. A bizalom már az első találkozásnál kialakult, ezért nagyon egyszerűen és gyorsan megnyíltam neki. Heni az örök bájosságával, megértésével és kedvességével átsegített egy nehéz időszakon. Bátran és tiszta szívből ajánlom Henit, engedd, hogy segítsen rajtad is!
HR Business Partner
Henriett az üléseink során végig rám koncentrált, felkészülten érkezett mind a hátteremről, mind a használható coaching eszközök tekintetében. A megoldandó elakadás feloldására több módszert is javasolt egy-egy alkalommal, azokat következetesen végigvezette, így mindig tisztábban láttam a találkozónk végén. A munkát persze nekem kell elvégezni, de óriási előrelépéseim voltak azáltal, hogy segített több oldalról is megvizsgáltatni velem bizonyos dolgokat, leíratni általam kimondott kulcsfontosságú gondolatokat. Alapos, lényeglátó, őszinte szándékú, empatikus, így hamar sikerül kiépítenie a bizalmat, ami elengedhetetlen a sikeres coaching folyamathoz, csak ajánlani tudom. Ki ne hagyd a címerrajzolást nála!
HR Specialista és három gyermekes anyuka
Szívből ajánlom Henit mindenkinek, aki elakadt az úton, akinek szüksége van kicsit megállni és elgondolkodni, hogy merre és hogyan tovább, vagy csak rendszerezni, hatékonyabbá tenni a jelenlegieket. A beszélgetések alatt teljes figyelmével, minden tudásával és tapasztalásával azon volt, hogy Nekem és talán ami a legfontosabb, Általam a legjobb jöjjön ki a végén. Minden hálám! U.I.: hihetetlen memóriája van!
Számlázási koordinátor
Henivel töltött alkalmaink mindig rendkívül kellemes és bizalmas légkörben zajlottak. Az ő nyitott és empatikus személyisége lehetővé tette, hogy teljesen felszabadultan megnyíljak előtte. Szinte azonnal elteltek a beszélgetések, és gyakran meglepődtem, mennyire könnyen és természetesen tudtam megosztani vele a gondolataimat és érzéseimet. Heni módszerei között játékos elemek is szerepeltek, amelyek segítettek rávilágítani bizonyos problémák gyökerére. Rendkívül jól tudja megfogalmazni azokat a kérdéseket, amelyek elgondolkodtatnak és segítenek mélyebb megértéshez jutni. Mindig figyelembe vette az én nézőpontomat, ugyanakkor segített más szemszögekből is megvizsgálni a helyzeteket. Ezáltal nemcsak megoldásokat kínált, hanem technikákat is tanított, amelyekkel hatékonyabban tudtam kezelni a nehézségeket. Heni szakértelme és támogató hozzáállását példaértékűnek tartom. Őszintén, feltétlen bizalommal ajánlom őt mindenkinek!
BIM szervezetfejlesztő
Henivel már első perctől kezdve kellemes volt a kommunikáció, korábbi ismertségünk okán a kapcsolat felvétel egyszerűen ment.
Hamar meg tudtuk beszélni az első alkalmat, ami szerintem kifejezetten jó, hogy személyesen történt, mai tech világban is sokkal hasznosabban tud telni egy valódi beszélgetés fizikailag.
Heni először felvázolta hogyan folyik ez coaching, majd roppant türelmesen végighallgata a már-már kacifántos és bonyibb élet-és karriertörténetem. Emiatt szerintem egy “nehéz” üggyel volt dolga, mégis rendkívül profi, hollisztikus hozzáállással állt neki a közös munkának!
Az alkalmak során, lebeszélésük alatt mindig nagyon türelmes és rugalmas volt. Ez jó hatással volt az én hozzáállásomra is a munkakereséssel kapcsolatban. Meetingen lévő pozitív, támogató légkör tovább segítette az ingoványos talajon való bátrabb lépkedést. A profi eszközök mint akció terv, pro/ kontra, szempontok feliratása megsegítette az út megtalálását is, anélkül, hogy Heni bármilyen véleményt vagy ítéletet beleszőtt volna!
Profizmusát és hozzáértését igazolja, hogy a korábbi szkepticizmusom az ideál élet/ munka állapot felől elillant, a közös munka valódi gyümölcsét megízlelve és révbe érve ezen a fontos szakaszon. Mint kiderült, itt nagyon is kifizetődő volt a hosszabb útkeresés, még ha volt kudarc szerű érzés is, végül inkább szerencsésnek mondhatom magam hogy ott kötöttem ki ahol, és magánéletben is jobb irányba tudtam terelni a dolgokat.
Köszönetnyilvánítással és elismerésemmel szeretném összefoglalni Heni kifogástalan és figyelemre méltó coaching munkáját. Köszönöm!
- Mind
- Life
- Business
- Karrier
Heni épp a karrierváltás ötletének közepén talált meg. A beszélgetéseink és az általa alkalmazott módszerek segítettek eldönteni, hogy a sok elképzelésem közül melyik a helyes út. Finoman vezet rá a megoldásra és olyan gondolatokat ébresztett bennem amik magamtól nem biztos hogy eszembe jutottak volna, megkönnyítve ezzel a nehéz időszakot. Azóta is hálás vagyok neki. Nem elhanyagolható az sem, hogy az ülések laza, jó hangulatban teltek a szuper személyisége miatt.